TÖRTÉNETEK

A mostohatestvér erotikus
Egész éjjel alig aludtam valamit csak Dávidra tudtam gondolni és olyan erős vágy fogott el akárhányszor rágondoltam, hogy még a legyet is röptibe...
Rossz tanár erotikus
Nagyon fájt, aminek hangot is adtam, de ezzel csak neki szereztem örömöt, mert hallottam, ahogy szenvedélyesebben veszi a levegőt. Ezek után vízszintesbe helyezett a szerkezet segítségével. Majd az ostorral kétszer arcon ütött, hogy nyissam ki a számat. Mikor észrevette, hogy nem értem, hogy mit akar azzal, hogy csapkodja az arcom, akkor parancsolt rám, hogy nyissam ki a számat. Ekkor ő elővette az elég méretes és már kőkemény falloszát.
Családi szex: Öcsi és én erotikus
Miután megfürödtem és visszamentem a szobába, öcsém az én ágyamban feküdt pucéran. Nálunk ez megszokott volt, mármint a másik előtti meztelenkedés. Én is ledobtam a törölközőt majd mellé feküdtem.
Elkezdtem izgatni az akkor már fél merev farkam. Öcsém utánozott. Akkor húzta hátra a bőrt, mikor én. Akkor nyálazta be a makkját, amikor én. Majd vertük egyszerre, először lassan, majd egy kicsit gyorsabban.
Családi szex: Öcsi és én 2. rész erotikus
Fürdés közben is hasonlókon gondolkodtam. Természetesen álló cerkával szálltam ki a zuhany alól. Gyorsan megtörölköztem, majd magam köré csavartam a törölközőt és elindultam a szobám felé. Az ajtó előtt vettem egy nagy levegőt és bementem. Láttam, hogy az öcsém épp masztizik, az ágyamon és a telefonomon néz pornót. Az állam leesett. Mikor megpillantott egyből elmosolyodott. Odaszólt nekem...
Családi szex: Öcsi és én 3. rész erotikus
...most én voltam az, aki kezdeményezett. Elővettem az alsógatyámból az akkor még félmerev farkam, az öcsém a kanapén ült. Láttam a szemében, hogy kíván. Odaléptem hozzá. Pont egyezett a magasság, öcsém a kanapén ülve, én a kanapé - és konkrétan az öcsém előtt- állva. A farkam pedig szinte pontosan a szájával egy magasságba. Odanyúltam a szájához és végigsimítottam az ajkát a hüvelykujjammal. Közben szép lassan toltam előre...